Ugyanúgy ahogy nekünk, a házunknak, a kertünknek vagy épp az autónknak is szüksége van némi tisztító célú gondoskodásra, időnként a napelemes rendszerünknek sem árt meg a takarító szándékú figyelem. Persze érdemes ezt is kellő alaposággal és figyelemmel véghezvinni, hiszen viszonylag érzékeny rendszerről beszélünk.

 

Kezdjük a jó hírrel: a napelem karbantartás nem olyan művelet, amit minden hónapban el kell végezned. Sőt, ha te nem szeretnél ezzel bíbelődni, akár profikra is rábízhatod magad. Mindenesetre az általában 1-2 évente megejtendő munkát nem szabad megspórolni, hiszen a napelem rendszer legnagyobb része – főként a napelem cellák – állandóan ki van téve az aktuális időjárási és éghajlati viszonyoknak.

 

Ezért fontos a napelemek tisztítása

 

A napelemes rendszered nemcsak az elektromos áramot biztosító sugárzó napsütésnek, hanem a hónak, fagynak, szélnek, esőnek is ki van téve. Ennek pedig meglehet a maga negatív hatása, már ami a panelek fénybefogadó képességét, végső soron pedig a teljesítményét illetik. Az olyan szennyeződések, mint például a nagy mennyiségben szálló por rárakódnak a panelek felületére és máris kész a napelem táblák felületén a szennyeződés.

 

Ugyanilyen galibát okozhat egyébként a szélviharok által a legeldugottabb sarkokban is felgyűlő falevélhalmok, amik méretük okán és ha olyan az elhelyezkedésük, árnyékolhatják egy-egy napelemcella működését. Ahogy például a madárürülék is. Arányaikban azt mondhatjuk, hogy a megfelelő időközönként elvégzett napelem takarítás nélkül mintegy 1-5%-os teljesítménycsökkenéssel is kalkulálhatunk.

 

Egyébként azt is érdemes szem előtt tartanod, hogy a karbantartási-tisztítási munkák gyakorisága a rendszer nagyságától, valamint elhelyezkedésétől is függ. Ha például egy városban vagy falu közepén lévő családi ház napelemes rendszeréről van szó, elegendő a már említett 1-2 éves gyakorisággal elvégezni a takarítást, hiszen a környező házak felfogják a szálló port és a szennyeződések többségét.

Amennyiben a házad vagy a napelemes rendszerrel felszerelt üzem a város szélén, esetleg mezőgazdasági területek vagy erdős részek szomszédságában találhatók, valószínűleg ennél gyakoribb napelem karbantartásra lesz szükség. Ennek oka az, hogy a környező épületek hiánya miatt nagyobb mennyiségben koncentrálódik a levegőben a szállópor, ami a már fent említett problémákat okozhatja.

 

Tanácsok napelem karbantartás idejére

 

A napelemek tisztítása során az első és legfontosabb tanács, amit adhatunk, hogy mindig tájékozódj a gyártók elérhetőségein, hogy milyen eszközöket ajánlanak a napelemek takarításához.

 

Ezen túlmenően gyakorlatilag tilos a napelem cellák felületét például erősen maró hatású anyaggal és folyékony mosószerrel tisztítani, vagy dörzskefével végig karcolni és nagynyomású mosóval, illetve gőztisztítóval nekik esni. És a karcveszély miatt szárazon sem ajánlatos lekaparni a napelem cellákra száradt szennyeződéseket, sarat.

 

A napelemes rendszered érzékeny jószág. Ha saját magad végeznéd a tisztítást:

És még egy hasznos tipp a végére: a napelemek tisztítását érdemes a kora reggeli órákra időzíteni, hiszen ilyenkor még a napsugárzás is gyenge, valamint az energiafogyasztásunk sincs a toppon. Emiatt a takarítási munkálatok sem okoznak a kelleténél nagyobb teljesítményromlást az áramtermelésben.

Ajánlatot kérek
close slider

    Ajánlatkérés

    Ingyenes árajánlat és tanácsadás.

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy vállalatunknál az elmúlt időszakban több adminisztratív és szervezési egyeztetés zajlik, ami átmenetileg érintheti az ügyfélszolgálati elérhetőségeket és a kivitelezési ütemezéseket is.

    Amennyiben van olyan információ vagy kérdés, amelyet szeretne megosztani velünk, azt kérjük a pontos rögzíthetőség érdekében e-mailben jelezze felénk az alábbi email címen:

    info@solarzone.hu

    Amint tudunk további információt adni, e-mailben jelentkezni fogunk.

    Köszönjük türelmét és megértését.

    Üdvözlettel,
    Solar Zone Ügyfélszolgálat